Szép volt, nagyon szép, de gyermeteg lelkű, aki sokszor alig érzékelte, hogy a férfiak csak egyet akarnak tőle – a testét. Hát odaadta, és nem is szerelmet, hanem biztonságot várt érte cserébe. Nem kapta meg senkitől.
A férfi kereskedőcsaládban nőtt fel, tanulás mellett mindig dolgozott. Félszeg volt és csúnya, nagy fülű, tojásfejű, szemüveges, túl vékony és túl magas, csetlett-botlott és nem találta a helyét a világban. Szép nők társaságában különösen feszélyezve érezte magát. Éttermekben mosogatott, vezetett teherautót, és mindig a könyveket bújta. Nem is eredménytelenül, hiszen felnőve ismert drámaíró lett. „Az ügynök halála” hamarosan meg is hozta számára a világhírt. Amikor már ismerősen csengett a neve irodalmi körökben, akkor felkerekedett, hogy kipróbálja Hollywoodot is. Megvetette azt az erkölcsi fertőt, amit ott talált – ugyanakkor mint téma, mint működési terület vonzotta is.

Különös leánykérés

Miller 1915-ben született és a negyvenes évek végén lett ismert ember, akkor már családos, kétgyermekes férfi. Marilyn tizenegy évvel volt fiatalabb nála, és már a háború alatt fotómodell, később filmszínésznő lett, csaknem harminc – köztük néhány igen híres – filmbenjátszott. Éppúgy kerülte az igazi életet, mint Miller. Az író csak az írásaiban tudott viselkedni, azon az oldalágon vett részt az életben, amúgy nem érezte jól magát ebben a világban. Más okból és más módon, de Marilyn is ugyanígy volt ezzel. Azt hitte, ha sajnálatot ébreszt maga iránt, akkor már szeretik is – hisz nem tudta, mi az igazi szeretet.
Miller meg nem nagyon tudta, mi az élet. De amikor Marilyn éppen elvált, ő is elhagyta a családját és egy tévéműsorban üzente meg Marilynnek, hogy el akarja venni feleségül. A színésznő humora csillant meg abban a pár szóban, amivel ezt a sajátos leánykérést kommentálta:
– Igen kedves volt, Arthur, hogy velem is tudatta a terveit! – Amerika jót derült, és attól kezdve elfogadták, hogy ők ketten összetartoznak. Marilynről addigra már kiderült, hogy a nála idősebb, ügyetlen, szeretnivalóan esetlen férfiakat kedvelte. Csaknem minden kapcsolata ilyen volt.

Házasság - két külön világban

De Arthur mégsem illett hozzá, ahogy ő sem Arthurhoz. A prűd férfi még a családjához sem szívesen engedte a „feslett erkölcsű hollywoodi nőszemélyt” – ahogyan Marilynt akkoriban sokan jellemezték, talán kissé igaztalanul. De volt egy titka is, ami miatt Miller a családját óvta: az apja analfabéta volt. Marilyn mégis nagyon megkedvelte apósát és anyósát.
Viszont a férjét elsősorban apapótléknak tartotta. Remélte, hogy az akkor már híres drámaíró férj révén ő is komolyabb szerepeket kap, és végre nem tekintik butuska, komolytalan szőkének.
Valahol persze igazuk lett azoknak, akik már a kezdet kezdetén – akár ismerték őket közelről, akár csak a külsejük, addigi sorsuk, helyzetük alapján ítéltek – úgy vélték, hogy ez a két ember nem illik össze.
Amikor együtt élve jobban megismerték egymást, mindketten csalódtak. Pedig szerelem volt ez a javából – igaz, nem afféle szokványos. Az örökké félszeg, a világtól irtózó író számára ez volt a nagy próbatétel: sikerül-e végre legyőznie önmagát, áttörni a burkot, amely a világtól elválasztotta. Betörhet-e Marilyn segítségével a „normális” emberek világába, vagy örökre megmarad a maga kicsi, bár talán érdekes világocskájában.
Marilyn Monroe számára még nagyobb volt a tét. Mint színésznőt bármikor elfelejthették, hisz addig nem sok valós értéket tett le az asztalra, ahogyan mondani szokták. A férfiak persze mindig észrevették és ő is tetszeni akart nekik – ugyanakkor nagyon nagy szüksége volt egy védőernyőre, burokra, amely megvédelmezi ettől a nagyon idegen világtól.
Lett volna hát közös nevező, hogy együtt keressenek menedéket a saját kétszemélyes világukban, és ott vészeljenek át mindenféle lehetséges csapást. De a nő és a férfi, a színésznő és a drámaíró világa nem találkozott, nem olvadt össze. Alig pár héttel az esküvő után kezdődtek a bajok, vagyis miután hazajöttek a nászútról és szembe kellett nézniük a hétköznapok szürkeségével, monoton ritmusával.
Miller már akkor csak részvétet érzett az életben helyét kitartóan kereső, de sohasem találó „kislány” iránt. Nem tudott mit kezdeni gyermeteg lelkével, amely ráadásul minden férfit magához vonzó szexualitással párosult – ez Miller számára érthetetlen, idegen és fenyegető világ volt. Ebben érthető módon nem érezte jól magát és nem kellett sok idő, hogy úgy érezze: Marilynnel valami veszélyes fenevadat engedett be a házába. Aki nem maga a nő volt, hanem mindaz, amit képviselt és magával hozott a házasságba. Marilyn a bizonytalanságot hozta, és Arthur Miller semmit sem utált annyira, mint a kiszámíthatatlan, ismeretlen holnapot és holnaputánt.

Kallódó emberek

Marilyn nem volt annyira önálló, amennyire mutatta magát. Minden tervét másokon keresztül és mások által akarta megvalósítani, az eszébe sem jutott, hogy bármibe is belekezdjen a maga feje szerint. És persze mindig akadtak férfiak, akik bármire készek voltak, csak hogy a közelébe férkőzzenek. Marilyn ki is használta ezt a feléje áradó, szinte már-már tömeges „jóindulatot”, ami tömérdek veszekedést szült közöttük. Arthur nemegyszer kérdezte tőle:
– Nem látod, hogy a szívességért, amit tőle kértél, egyszer majd benyújtja a számlát – és tudjuk mindketten, mit fog tőled kérni!
De Marilyn csak kedvesen mosolygott és „daddy”-nek, azaz „papának” szólította a férjét. Ez a módszer csak rövid ideig hatott, aztán már nem.
1956-ban házasodtak össze, de 1961-ben már elváltak útjaik. Ebben minden bizonnyal szerepe volt annak is, hogy a nő nem tudott szülni – Millertől két gyermek is megfogant, ám mindkettőt elvetélte. Lehet persze – és Arthur erre gyanakodott –, hogy a gyógyszer- és alkoholfüggőség okozta mindezt. Vagyis ha Marilyn jobban törődött volna önmagával, az életével, az életükkel, a családjával és megszületendő gyermekeivel, talán megmenthető lett volna a házasság is.
Miller nem bírta elviselni, hogy Monroe annyira retteg a forgatásoktól – minden filmes napja azzal kezdődött, hogy szorongásoldó tablettákat vett be, esténként pedig egyre inkább az alkoholba menekült. Az utolsó nagy szívesség, amit férjként tett meg a tőle egyre távolodó feleségének: megírta a „Kallódó emberek” forgatókönyvét a számára nem kedves hollywoodi követelmények szerint, mégis egy kissé „milleresen”. Ez a film végre komoly szerepet biztosított Marilynnek is. Ám csak a beavatottak tudták, hogy a film bemutatóján rendezett nagy ünnepségen ők ketten már csak a fotósok kedvéért álltak egymás mellé. Lélekben és minden más területen olyannyira eltávolodtak egymástól, hogy az „álompár” a múlté lett.
Pedig a fotósok, a korabeli média kedvencei voltak ők ketten. Számtalan fekete-fehér és színes képen láthatók, tele voltak velük a lapok. A ragyogóan szép, sugárzóan szőke színésznő és a hórihorgas, karó módra vékony férfi, a vastag keretes szemüveggel (Marilyn állítólag nagyon szexisnek találta a szemüvegét, feltehetően inkább ismeretségük korai szakaszában), nagy tojásfejével és még nagyobb, elálló fülével – amolyan derültséget és érdeklődést ébresztő „furcsa pár” volt a maga idejében.

A tündérmese véget ér

Amikor Marilyn másodszor is elvetélt, Miller számára betelt a pohár. A kapcsolat kiüresedett, már csak veszekedni tudtak, vagy azt sem. Megesett, hogy hetekig nem is látták egymást. Monroe hol Hollywoodban filmezett, hol másfelé járt. Miller a drámáiba menekült, színházakban töltötte napjait, megnézte a próbákat is, csak hogy ne kelljen otthon lennie, ha olykor-olykor Marilyn véletlenül hazajött. Marilynben volt annyi józanság, hogy belássa: ez a házasság jórészt neki köszönhetően ment tönkre. De erre nem azzal reagált, hogy mit lehetne-kellene változtatni, megjavítani – hanem még több tablettát szedett és még többet ivott bánatában.
1961 vége felé közös megegyezéssel elváltak. Miller hamarosan újranősült, Marilyn pedig egyre magasabb körökbe került, szerelmi kalandba bonyolódott Kennedy elnökkel és az öccsével. Aztán alig tíz hónappal a válásuk után az akkor mindössze harminchat éves Marilyn Monroe meghalt. Halálára a mai napig nem adtak megnyugtató magyarázatot. Egyesek szerint gyógyszer-túladagolás történt, mások szerint meggyilkolták, mert túl sokat tudott az Egyesült Államok elnökéről, és alkoholos állapotban szeretett fecsegni...
Miller nem ment el volt felesége temetésére. Ő már korábban elvágta a szálakat, véglegesen. Arthur Miller mélyre temette magában sikertelen házasságát a színésznővel, s igyekezett még csak nem is említeni őt többé.